Szeszcsempészet

Kép
Szeszcsempészet csapatépítő

Szeszcsempészet!

A program során lehetőség nyílik, hogy mindenki megismerje saját és társai képességeit, illetve a csoport-, és csapatmunkában rejlő lehetőségeket. A játékban a csapatoknak alkalmazkodni kell a megváltozott szerepekhez, míg kezdetben egymással vetélkednek, később véletlenszerűen, egymásra utalt helyzetbe kerülnek. A csoportok sikeressége nagyban függ a kommunikáció hatékonyságától, és a feladatok felosztásának célszerűségétől. Stratégiai játék, ahol a csapatok a megszerzett információkkal, Escape dollárokkal és demizsonokkal kereskedhetnek. A játék célja, hogy minél több demizsont szerezzenek meg és juttassanak el az orgazdához.
A feladat sikeres végrehajtását GPS készülékek, térképek, adó-vevők, stb. segítik.

Kalandos szeszcsempészet!

Kifejezetten stratégiára és kommunikációra épülő játék, amelyben a csapatoknak eleinte más csapatokkal versenyezve, később azonban egy másik csapattal együttműködve kell vagyont gyűjteniük. A játék folyamán a résztvevők megismerkedhetnek egy új, egyedülálló pénznemmel (Escape dollár), amellyel azonban ugyanolyan körültekintéssel kell bánni, mintha egy vállalkozás, vagy saját vagyonukat kezelnék.
A programot orrgazdák irányítják, akik vissza szeretnék szerezni demizsonjaikat, azonban ehhez szükségük van segítségre. Cserébe a segítségért, bőségesen megjutalmazzák a keresésben résztvevőket. Egy-egy visszaszerzett demizsonért adott összegeket hajlandóak fizetni és járulékos veszteségként könyvelik el, ha a bennük található folyadék rejtélyes módon „elpárolog”. Az orgazdák minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a meghatározott időn belül újra megkaparintsák az eltűnt demizsonjaikat. GPS-ek, térképek, adóvevő készülékek, iránytűk, stb. kerülnek a játékosok kezébe. Amelyik csapat a leggazdagabb a játék végén (és az összes többi helyezett is) külön jutalomban részesül.
A csapatok mozgásos, ügyességi, logikai feladatok teljesítésével szerezhetnek meg Escape dollárokat, amelyek mennyisége a feladatok végrehajtásának minőségétől függ. A játék célja, hogy a begyűjtött dollárokkal kereskedve, minél több demizsont szerezzenek meg, és juttassanak el az orgazdához. A feladat sikeres végrehajtását GPS készülékek, térképek, adó-vevők, stb. segítik.